Félresikerült parti [6. fejezet /Ice pov./]

   -Ice-chan.. Kérdezhetek valamit? -súgta halkan a fülembe. Ez most..- Most akkor kire nyomulsz? Csakmert Tokicskának kiverted, de ma velem álmodtál és.. valami kurvára nyomja a csípőmet. -elvisította magát, ami után a többiek röhögése is úgy átment a fülemen, mint kés a vajon. Rame hangja meg, mint valami láncfűrész. Csoda, hogy nem süketültem meg. 
   -Idióta, mi lenne ha elengednél? -toltam el magamtól- Perverz állat. Az a kezem te agyoniskolázott. Mert tudod úgy öleltél meg, hogy megmozdulni nem tudtam és mivel a kezem pont ott volt, ezért ott is maradt. És most kérem a kulcsot! -Saa-chan felké fordultam- Ki akarok menni.
   -Nahát.. Hogy kinyílt a csipája, nem? -kérdezte Sala, Toki-ra és Rame-ra nézve. 
   -Add ide azt a rohadt kulcsot, vagy addig duglak, amíg lélegzel! -kiabáltam vörös fejjel. Lehet, hogy nem.. nem ezt kellett volna mondanom. 
   -Na és akkor most ki is a perverz? -vigyorgott Toki. 

   -Meg akar erőszakolni. Rame védj meg tőle. -Rame átölelte Sala-t és úgy tett, mintha az anyja lenne, vagy nem tudom. 
   -Semmi baj Sala. Nem fog bántani. -simogatta a fejét. 

   -Miért csak 5 ujjunk van? -nézegette a kezét Toki, mint valami agyhalott.
Hova kerültem? Mit keresnek ezek az idióták a lakásomban? Istenem.. csak egyszer jussak ki ebből a szobából. Lehet ki kéne hívni a mentőket. Rajtuk már csak orvos segíthet. Hirtelen megpillantottam a Saa-chan mögött lévő asztalon a kulcsot. Lassan araszolni kezdtem a fal mellett. Szerencsére Rame azzal volt elfoglalva, hogy Sala-t simogassa, Toki meg az ujjait számolta. Egyikük sem vett észre, ami.. elég hihetetlen, mivel alig 10 centire álltam tőlük. Na mindegy, a lényeg, hogy most végre kiszabadulhatok ebből a rohadt szobából. Óvatosan elemeltem a kulcsot, visszaaraszoltam vele az ajtóhoz, behelyeztem a helyére, elfordítottam és résnyire nyitottam az ajtót. Épphogy ki tudtam magam préselni rajta, de sikerült. 

   -Kijutottam! -kiabáltam fülig érő mosollyal.
Nem tartott sokáig az öröm. Gyorsan a számra csaptam, de már késő volt. Időm sem volt megfordulni, valaki a másodperc töredéke alatt fejbevágott valamivel. Vödör lehetett, mert olyan vödör hangja volt. Nem tudom, meddig lehettem eszméletlen, de mikor kezdtem magamhoz térni, végigfutott az agyamon, hogy az a három idióta mit csinálhatott velem egyszál boxerben. Azonnal kipattantak a szemeim és már reflexből indultam volna el a kijárat felé, de.. nem tudtam. Nem tudtam mozogni. Lenéztem a bal kezemre, majd a jobbra, aztán a bal lábamra, utána a jobbra. Ezek.. ezek szadista állatok. Kiláncoltak a kanapémhoz. Hál' istennek az alsóm nem vették le. Vihogást hallottam a szobám felől. Persze kimásét, mint Rame-ét. Félve odafordultam és mit látok? A fiókjaimban matatnak. Addig jó, amíg a dolgokat, amik benne vannak, nem akarják ellenem használni. Nagyon remélem, hogy csak szórakozásból nézegetik a fiók tartalmát. Még kicsit kómás voltam, nem nagyon tudtam megszólalni. 

   -Felébreeeeedt. -vigyorgott rám Sala. 
   -Na végre. Mondtam én, hogy nem öltem meg. Csak kicsit nagyobbat ütöttem a kelleténél. -vihogta Rame. Szóval ő volt.. Kis rohadék. 

   -Egyébként.. Még mindig nem értem, miért kötöztük ki. -Toki a semmibe bambulva agyalt. Mi a fenét csináltak vele? Ha rajta múlna már rég egy műfarokkal feküdnék a seggemben.
   -Hogy-hogy nem beszél? -közelebb hajolt Rame és az orrom böködte. 
   -Talán ha megcsikizem. -guggolt le mellém Saa-chan vigyorogva. 

Kiroppantotta az ujjait és lassan simogatni kezdte a combjaim. Persze, hogy ott vagyok a legérzékenyebb. Kezdhette volna az oldalammal, de nem. Neki a combommal kellett. Próbáltam visszafolytani a nevetést több-kevesebb sikerrel. Rohadtul csikis volt. És még csak lefogni sem tudom Sala kezeit, mert ki vagyok kötve. Ez már kínzásnak számít. 

   -Hagyd abba! Kérlek, hagyd abba! Hagyd abba! -már folytak a könnyeim, annyira nevettem. Ennél még az is jobb lenne, ha az ereim vagdosnák, vagy valami hasonló.

   -Dehogy hagyom. Addig folytatom, amíg.. amíg.. -egy pillanatra megálltak az ujjai Saa-channak és gondolkodott- Amíg kedvem van hozzá. -folytatta vigyorogva. 

Rame elővette a mobilját és kamerázni kezdett. 

   -Ne videózz te.. te.. -kicsit nekem is gondolkodnom kellett, mit mondjak, ami elég sértő- Te hermafrodita. -lehet, hogy ez durva volt, de jelen pillanatban kurvára szarok rá, hogy megsértődik-e vagy sem. 
   -Ezt most.. nagyon nem kellett volna. -a vigyor az arcáról átváltott gyilkos tekintetté- Sala, menj arrébb!

   -Hoppá.. -elfehéredve néztem rá. 

   -Részvétem. -veregettem meg a vállam Sala, majd felállt és Toki mellé sétált, aki még mindig az ujját számolva gondolkodott. 

Rame letérdelt a lábaim közé, (igen merthogy terpeszbe kötöztek ki) közelhajolt kozzám és úgy nézett rám, hogy ölni tudott volna a szemeivel.Nyeltem egy nagyot, nem mertem se megmozdulni se megszólalni. Rátámaszkodott a combjaimra és elvigyorodott.
   -Hermafrodita mi? Megmutassam milyen, ha az ember az? -vigyorogva még közelebbhajolt.
Már majdnem lesmárolt, mikor a nyakamhoz hajolt és végignyalt rajta. Nagy szemekkel pislogtam, még a hideg is kirázott.
   -Vagy bocsánatot kérsz, vagy folytatom és akkor már joggal mondtatod, hogy az vagyok. -suttogta a fülembe, majd elhajolt a nyakamtól. 
   -Sajnálom, ne haragudj, nem akartalak megbántani, bocsánat, soha többé nem mondok ilyet. Soha, megígérem. Mindig kedves leszek hozzád, egy rossz szavam sem lesz, csak nagyon kérlek, ne folytasd. Én még.. én még fiatal vagyok ehhez. -könyörögtem, mint aki az életéért küzd. 

   -Okos Ice-chan. -a vigyorát édes(vagyis csak szerinte édes, engem a hideg rázott tőle) mosoly váltotta fel és megsimogatta a fejem. 
Kimászott a lábaim közül és lehuppant a kanapéra.

   -Engedjétek el! Vagyis.. -ránézett Toki-ra, majd Sala-ra- Inkább csak te. Toki nincs abban az állapotban. -vihogta Rame. 

   -Azt mondod? -kérdezte Sala, miközben Toki felé fordult. 
Megbökte a homlokát és várt. Semmi reakció. Tiki-Toki tovább bámulta a semmit. Integetett a szeme előtt Saa-chan, de erre sem reagált. 

   -Nem lehet, hogy beszívódott az agyába az alkoholos filc? Kicsit már le van kopva a homlokáról az írás. Bár az teljességgel lehetetlen, hiszen az agyáig nem mehet el az anyag. Át kéne jutnia a koponyán, ami nem lehetséges. -azt hittem már nem lehet rosszabb, de mégis. Sala már megint filozofált. Pedig már nagyon is megszoktam, hogy nem gondolkodik hangosan minden értelmetlen szaron.
   -Ne pofázz, inkább köss már ki! -vertem a fejem a falba. 

   -Hogy mondod? Visszamenjek? -nézett rám Rame azzal a gyilkos vigyorával.

   -Nem kell, jól megvagyok egyedül is. -vigyázba vágtam magam, amennyire lehetséges volt így kikötve. 

   -Szóval? -vigyorgott tovább Rame. 
   -Sala, lennél.. lennél olyan kedves és kikötözöl? -erőltettem egy mosolyt, Sala jól kiröhögött, Rame meg megint megsimogatta a fejem. 
Mikor végre tudtam mozgatni a végtagjaim, az volt az első, hogy bementem a szobámba és felöltöztem. Visszamentem a nappaliba, ahol az a három idióta úgy viselkedett, mintha otthon lenne. Rame a kanapén fetregnve nézte a tévét, Sala az íróasztalomon kutakodott, dalszövegeket olvasott, Toki meg.. hát ez egy külön élmény volt. A sarokban ült, a lábai terpeszben, a haja tiszta kóc, még mindig a lehányt ruhája volt rajta, de most már nem számolta az ujjait, csak a mutatóujját nézte. Lehet tényleg beszivárgott az agyába a filc. Legszívesebben elküldtem volna őket a fenébe, de megszólalni sem mertem. Féltem Rame-tól. 

   Elég éhes voltam. Bementem a konyhába valami kaja utána nézni, de nem sok mindent találtam. Be kéne vásárolnom. Épp feladtam a keresést, mikor megláttam az asztalon egy narancsot. Lecsaptam rá, mintha egy lakatlan szigeten találtam volna. Boldogan bontogattam, amíg bele nem fröccsent a szemembe a leve. Miért is ne, mindkét szemembe. Hátraléptem párat, így szerencsésen neki tolattam a szekrénynek, ahol a fűszereket tartottam. A só ráborult a fejemre, és mikor megfordultam, amit fogalmam sincs, hogy miért csináltam a paprika is rámborult, egyenesen az arcomba. Gondolom nem kell mondanom, hogy milyen csodás érzés volt. Kerestem a poharam, amibe pár perce töltöttem vizet. A polcon tapogatóztam, minden a kezemügyébe került, csak a poharam nem. Mire megtaláltam, belenyúltam egy tál lekvárba, levertem a villákat a tartójukkal együtt, de végre megtaláltam a poharat. Magamra öntöttem, remélve, hogy kimossal majd a szememből a narancslevet meg a paprikát. A padlóra több víz ment, mint a fejemre, de annyi haszna volt, hogy most már láttam is valamit. Elindultam egy törölközőért, de alig léptem párat és elcsúsztam a víztócsában. Nagy nehezen sikerült felkászálódnom és kimennem a konyhából. A nadrágom csurom víz volt a hajammal együtt, a kezem lekváros volt, az arcom piros a paprikától, a szemeim vörösek, a homlokomon egy csíkban folyt a só a fejemről és még egy villa is beleakadt a hajamba. Mikor Sala-ék megláttak, már vártam a visítást, a földön fetrengést, de semmi. Felálltak mind, és közelebb jöttek.  Jobban mondva csak Sala és Rame. Toki még mindig az ujját vizsgálta.
   -Te mi a jó istent csináltál ember? -kérdezte tátott szájjal Rame. És most nem nevetett. Végre. Talán van benne egy kis együttérzés.
   -Narancsot akartam enni. -mondtam, miután kiköptem egy adag paprikát a számból.
   -Na.. narancsot? Ninja narancs volt, vagy mi a picsa? -na eddig tartott a jószívűsége. 
A vállamra tette a kezét és úgy röhögött. Sala még mindig tátott szájjal nézett rám.
   -Jobb lesz, ha most haza megyek. -fogta magát és elindult.
Az ajtó előtt megállt, megfordult és visszasétált Toki-hoz. Megfogta az egyik kezét és húzta maga után. Reggel óta ezt vártam, hogy végre elmenjenek, de most.. nem nagyon örülök neki. Itt maradtam.. egyedül.. Rame-val. Még a gondolatától is félek. Mikor végre abbahagyta a nevetést, megtörölte a szemét, mert könnyesre röhögte, majd körülnézett.

   -Na Ice-chan.. Mit játszunk? -kérdezte mosolyogva.